Az aprólékos SEO napról napra feljebb visz.
SEO tanácsadás és folyamatos kísérés.
Az utóbbi 3 évben azért dolgoztunk, hogy a weboldalak elkészítése után tényleges üzleti hasznot is termeljünk ügyfeleinknek.
Olvasd el a történeteket és nézd meg az eredményeket.

KARSAI DÁNIEL ÜGYVÉDI IRODA | drkarsai.hu

„A Karsai Ügyvédi Irodában nemzetközi bíróságokhoz visszük ki a hazai ügyeket, és ezeket az emberi jogok szempontjából vizsgáljuk. Tamással azért kezdtünk közösen dolgozni, mert őt érdekli ez a terület, és időt szánt arra, hogy megértse az egyes témákat, végiggondoljon velünk közösen kérdéseket. A régi weboldalunkat szerettük, de SEO-szempontból rendezetlen volt, ezért Tamás egy a keresőnek megfelelő szerkezetet tervezett neki, majd közösen elvégeztük az átalakításokat is. A honlap forgalma azóta fokozatosan emelkedik a keresőben, a számunkra fontos kulcsszavakra több esetben is az első helyre kerültünk.”
– KARSAI DÁNIEL

SZÉP OLIVÉR ÜGYVÉDI IRODA | drszep.hu

„Tamást pár éve egy közös ismerős révén ismertem meg, akinek épp az a szakterülete, mely számomra ismeretlen terepet jelent ügyvédként. Időm és hozzáértésem hiányában őt bíztam meg azzal, hogy együttesen kiépítsünk egy széles réteget elérő, átlátható, precíz és igényes weboldalt, amelyet véleményem szerint sikeresen teljesítettünk. Jogi területen publikált cikkeink rengeteg olvasóhoz eljutottak, az irodánk arculata és hozzáállása pedig tökéletesen kitűnik az Iroda honlapját böngészve. Tamással történő kapcsolattartás során sok új dolgot tanultunk, amelyet már beépítettük az Ügyvédi Irodánk kommunikációs stratégiájába.”
– SZÉP OLIVÉR

WR EVENTS GMBH. | wr-events.de

Már a weboldalunk építése közben tudtam, hogy több van Tamásban, mint aki csak „el akar intézni egy munkát”. Tanácsolt, ellenkezett, javított precízen és a határidőket maximálisan betartva. Induló ügynökségként nagy nehézséget okozott új ügyfelek felkutatása, így 2019 nyarán elhatároztuk, hogy Tamással elkezdjük az oldal SEO optimalizálását. Megannyi ötlet, új megoldás, elemzések elemzése és a konkurencia által nem használt üzleti rések megtalálása es kihasználása, mindezt élvezettel egy baráti, partneri hangulatban. Az optimalizálás a tervezett időben kezdte el hozni a megkereséseket, sebészeket megszégyenitő precizitással.
– RITTER ZOLTÁN

LEZLI PRINT KFT. | epsonszerviz.hu

Több, mint 1 éve nem működő weboldalunkat alakítottad át és indítottuk újra. Optimalizálási javaslataidnak köszönhetően már 1 héten belül megindultak az érdeklődések, ajánlatkérések és pár nap múlva már bevételt is sikerült realizálni. Az oldalt a kategóriájában a Google az első lapon hozza. Ennek következtében heti 5 – 20 konkrét megkeresés történik róla. Nekünk ez az egyszeri megbízás sokszorosan megtérülő befektetésnek bizonyult. Tamást nem csak a keresőbeli tevékenységünk érdekelte, hanem az egész cégre, a vállalkozásra igyekezett rálátást szerezni, és ebből új ötleteket meríteni. Azóta is kapcsolatban vagyunk.
– SZABÓ LÁSZLÓ

XFOREST | xforest.hu

Mi csak egy honlapot akartunk, de 8 hónap alatt Magyarország második legforgalmasabb zöldmagazinját építettük fel a Google-ből érkező forgalom tekintetében. Havonta több, mint 8000 olvasó érkezik onnan. Pedig elég nagy hendikeppel indultunk a bejáratott, nagy olvasottságú konkurens honlapokhoz képest: se bőkezű támogatóink, se törzsközönségünk, nem vagyunk rajta azon a listán, ahonnét a nagy portálok szemléznek – szóval nem egy túl jó startpozíció. Tamás nemcsak baromira otthon van a SEO-ban, de a projektünk egésze tekintetében is nagyon hasznos, vagy inkább azt mondom: nélkülözhetetlen expert lett. (xforest.hu)
– BECKER ANDRÁS

FERZIT.KFT | ferzit.hu

Olyan tanácsadóval akartam dolgozni, aki nem csak állítja, hogy ért a SEO-hoz, de maga is az élbolyban van. Azért választottam Tamást, mert a versenytársaihoz képest nála minőségi odafigyelést tapasztaltam. Aprólékosan felépítettük a SEO folyamatot, lépésenként haladtunk. Tamás figyelt arra, hogy edukáljon, rengeteget tanultam a SEO-ról. Az eredmények felülmúlták a célokat. Saját iparágamban 6 hónap alatt a TOP találatok közé értem, nem csak Magyarországon. Az együttműködésünket úgy tudtuk lezárni, hogy interim menedzserként sikeresen leszerződtem egy német céggel, aki a német Google felől érkezett be a honlapomra. (ferzit.hu)
– CSURI FERENC

WR-EVENTS | fwr-events.de